Honlapunk azért használ Cookiekat, hogy fokozza az Ön által használt élményt. Honlapunk használatának folytatásával Ön hozzájárul a Cookie-k használatához. Adatvédelmi Szabályzat
Termékek Menü

Samsung utángyártott toner

Rendezés:
Nézet:

 

Samsung utángyártott toner

 

 

A Samsung vállalatot Byung-Chull Lee alapította 1938-ban. A kezdetekben elsősorban szárított hal, gyümölcs és zöldség szállítással foglalkoztak. 1970-ben megkezdték a fekete-fehér televíziók gyártását. A háztartási elektronikai berendezések terén is kiváló sikereket aratott. Ebben az időben hűtőt, mikrohullámú sütőt és mosógépet dobtak piacra. Ekkor már a Samsung Electronics nevet viselte, és egyre sikeresebb vállalatnak számított a koreai piacon, így el is kezdődött a termékek exportálása. A 80-as évek nagy változásokat hoztak a vállalat életében. 1987-ben elhunyt az alapító és harmadik fia Kun-Hee Lee vette át az irányítást. Az volt a célja, hogy a Samsung, mint elektronikai vállalat bekerüljön a világ 5 legnagyobbjai közé, így terjeszkedni kezdett többek között az USA-ban, Németországban és Angliában. A 90-es években a számítástechnikai piacra fektették a hangsúlyt. Olyan fejlesztéseket vittek véghez, hogy a világ legsikeresebb vállalataként tartották számon, ők fejlesztették ki a világ első 3 dimenziós TFT-LCD monitorát is, ami szintén nagy sikert aratott.

Nem véletlen tehát, hogy a Samsung lézernyomtatók is rendkívül keresettek, hiszen jóval kedvezőbb áron lehet őket elérni, és mégis hozzák a jó minőséget. Szinte minden olyan funkcióval el vannak látva, ami a drágább berendezésekben is megtalálható, valamint felettébb gyorsan nyomtatnak. Elsősorban szöveges dokumentumok nyomtatására alkalmasak. Az is az előnyök közé tartozik, hogy méretben sokkal kisebbek, így könnyen találhatunk helyet számukra még egy zsúfoltabb helyiségben is. Hosszútávon kiszolgálják az igényeket és nagyon szép dizájnnal rendelkeznek. Tehát összességében bármelyik Samsung termék kifizetődő, de a termékcsoporton belül is vannak árbeli különbségek: egy „szimpla” fekete-fehér lézernyomtató olcsóbb, mint az, amelyik színes nyomtatást is tud, viszont drágább lesz bele a toner. Ha nem szeretnénk egy vagyont elkölteni a tonerekre érdemes utángyártottat vásárolni, ami minőségben semmiben sem különbözik az eredetitől. Az utángyártott  tonereknél a gyártás során pontosan ugyanazok az előírások kerülnek betartásra, mint a nem utángyártottak esetében. Garantáltan a megbízhatóság és a jó minőség jellemző rájuk.

A különbség a két típus között csupán annyi, hogy az eredetit a Samsung gyártja le, míg az utángyártottat pedig egy ettől független, kívülálló cég.

A Best-Toner gondoskodik arról, hogy vásárlói teljes mértékben elégedettek legyenek, így biztosíthatjuk, hogy tökéletes lesz a nyomtatás végeredménye. Ha fogyóban van nyomtatójából a toner rendelje meg nálunk! Toner rendelés egyszerűen a www.best-toner.hu webáruházból!